Ebben a sorozatban mindig egy-egy utánpótlás korú fiatal rádióamatőr mutatkozik be a "nagyközönség" előtt. Levente a legutóbbi utánpótlás táborban már segítőként vett részt.
Az idei évben a MRASZ támogatásával 21 fiatal rádióamatőr vehetett részt a HAM RADIO kiállításon. Egyikük HA1SZA készített erről egy rövid beszámolót
A MRASZ elnökségén keresztül felkérést kaptam, hogy tartsak előadást és bemutatót Gyomaendrődön a július 5. és 11. között megrendezésre kerülő Magyar Asztronautikai Társaság Űrtáborában, a rövidhullámú és a műhold rádiózás témakörökben. Bemutattam az antenna működését, a jelek viselkedését koaxiális kábelben és az űrhatárán lévő ionoszféra tulajdonságait. Rádióztam CW és SSB üzemmódokban RH-n és a QO-100 műholdon keresztül.A 31 fiatal résztvevőt rajtam kívül több előadó is foglalkoztatta.
Ebben a sorozatban mindig egy-egy utánpótlás korú fiatal rádióamatőr mutatkozik be a "nagyközönség" előtt. Az utánpótlás tábor után újabb fiatal engedélyesek mutatkoznak be.
Bízom benne, hogy lesznek további jelentkezők és sok ifjú rádióamatőrt tudunk ebben a rovatban bemutatni.

Hűvös nap van. Bár a nap erősen tűz – ám mégis nehezen billen pluszba a hőmérő. Már nem vagyok a régi, nehezen mozgok,
Mennek a napok, évek, s halad minden annak rendje és módja szerint. Nálam sem történt ez másként. Edzőként többezer fiatal tanítottam meg a sport alapjaira, az élsportig vezettem őket, voltak Világ- és Európa-bajnok tanítványaim, és számát sem tudnám megmondani az országos bajnokoknak.
A négy évvel ezelőtti nagy sikerű nyílt napunk után úgy gondoltuk itt az ideje megismételni. A szervezéshez A Turinform Irodát és egy túravezetőt vontunk be. A Turinform Iroda a a program reklámozását, a túravezető pedig egy turistacsoport felvezetését vállalta a városból.
BKV és a Gerecse Rádióklub összefogott hogy megörvendeztesse legifjabb versenyzőit mikulás alkalmából. Helyszín immár második alkalommal A BKV Rádióklub hármashatárhegyi versenyállomása lett.
Ebben a sorozatban mindig egy-egy utánpótlás korú fiatal rádióamatőt mutatkozik be a "nagyközönség" előtt. Hosszabb kihagyás után egy újabb fiatal engedélyes mutatkozik be.
Bízom benne, hogy lesznek további jelentkezők és sok ifjú rádióamatőrt tudunk ebben a rovatban bemutatni.
Ebben a sorozatban mindig egy-egy utánpótlás korú fiatal rádióamatőt mutatkozik be a "nagyközönség" előtt. Hosszabb kihagyás után egy újabb fiatal engedélyes mutatkozik be.
Bízom benne, hogy lesznek további jelentkezők és sok ifjú rádióamatőrt tudunk ebben a rovatban bemutatni.
Ebben a sorozatban mindig egy-egy utánpótlás korú fiatal rádióamatőt mutatkozik be a "nagyközönség" előtt. Hosszabb kihagyás után egy újabb fiatal engedélyes mutatkozik be.
Bízom benne, hogy lesznek további jelentkezők és sok ifjú rádióamatőrt tudunk ebben a rovatban bemutatni.
Ebben a sorozatban mindig egy-egy utánpótlás korú fiatal rádióamatőt mutatkozik be a "nagyközönség" előtt.
Bízom benne, hogy nagyon hosszú lesz a sor és sok ifjú rádióamatőrt tudunk ebben a rovatban bemutatni.

A tavalyi éves közgyűlésen döntött arról a Szekszárdi Rádió Klub tagsága, hogy újitsuk fel az egyesület székházát.